Harry Potter portál
 
 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
 
 
 
 
 
 
 

Hányan voltatok itt eddig!?

Indulás: 2005-10-05
 

 
 
 
 
 
Ian Hart

Ian Hart

Életrajza:

Nemzedékének egyik legérdekesebb és legtehetségesebb fiatal színésze, aki 1993 óta már több mint 30 filmben szerepelt, többek között az Iain Softley által rendezett Beatles-történetben, a Backbeat-ben, amelyben John Lennon szerepét eljátszva rendkívüli elismerést aratott. Ez az alakítása meghozta számára a széleskörű elismerést és elnyerte a legígéretesebb fiatal színésznek járó London Evening Standard díjat is. Ezt követően játszott Az angol, aki dombra ment fel és a Clockwork Mice filmekben, majd megkapta a Ken Loach által rendezett „Land and Freedom” című film főszerepét. A film elnyerte az év legjobb európai filmjének kijáró Felix-díjat. 1995-ben Hart, tehetsége további elismeréseként, megkapta a legjobb férfi mellékszereplőnek járó díjat a Velencei Filmfesztiválon, Thaddeus O'Sullivan Fókalovag című filmjének Ginger szerepében nyújtott alakításáért. Hartot azóta is előszeretettel árasztják el főszerepekkel, így játszott az Angela Pope által rendezett Hollow Reed-ben; a Neil Jordan rendezte Michael Collins-ban és A kis véreskezű-ben; a Michael Radford által rendezett Vad szépség-ben; a Tony Scott által rendezett A közellenség-ben; a Michael Winterbottom rendezésében készült Csodaország-ban; a Neil Jordan által rendezett Egy kapcsolat vége című filmben; a Peter Capaldi által rendezett Strictly Sinatra című filmben és legutóbb a Stephen Frears rendezésében készült Liam című filmben, valamint Chen Keige Killing me Softly című filmjében. Televíziós szerepei voltak többek között: a BBC-n sugárzott The Chain, The Marksman és The Monocled Mutineer, a Granadán játszott The Travelling Man és a yorkshire-i televízióban sugárzott One Summer. Hart számos színházi produkcióban is fellépett, így például a következőkben: a Kate Rowland által rendezett Az én kis mosodám-ban; a Phillida Lloyd rendezésében bemutatott Woyczeck-ben; a Pip Broughton által rendezett The Holiday-ben és Pinocchio Boys-ban, valamint a Bill Morrison által rendezett Breezeblock Park-ban

A Harry Potter és a Bölcsek köve című filmben ő játszotta Mógus professzort, aki a sötét varázslatok kivédése tanár volt a Roxfortban.

Autogramcíme:

c/o PFD Drury House
34-43 Russell St.
London
WC2B 5HA
England


c/o A R G

4 Great Portland Street

London

W1W 8PA

England

Filmjei:

Én, Pán Péter (2004)

Zsinóron (2004)

Sherlock Holmes and the Case of the Silk Stocking (2004)

A sátán kutyája (2002)

Magassági mámor (2002)

Harry Potter és a Bölcsek köve (2001)

Sinatra árnyékában (2001)

Nőt akarunk! (2000)

A hosszúsági fok (2000)

Liam (2000)

Jóban – rosszban (2000)

Egy kapcsolat vége (1999)

A szerelem forgandó (1999)

Mindenki keres valamit (1999)

Vad szépség (1998)

A kis véreskezű (1997)

Mojo (1997)

Arany az utcán (1996)

Higgy nekem (1996)

Michael Collins (1996)

Robinson Cruseo kalandos élete (1996)

Az angol, aki dombra ment fel és hegyről jött le (1995)

Haza és szabadság (1995)

Semmi személyes (1995)

Backbeat (1994)

 
 

Kérlek ne másolj az oldalról! Ha már semmiképp nem tudod visszafogni magad akkor is írd oda hogy Forrás:www.harrypotterand.gportal.hu vagy Forrás:Harry Potter portál.

 
 
 

 

 

 Az utolsó gőzfelhő is szertefoszlott a hűs őszi levegőben. A vonat már eltűnt a kanyarban, de Harry még mindig felemelt kézzel állt.
 -Jó lesz neki, ne félj - zümmögte Ginny.
 Harry hátranézett a feleségére. Lassan leeresztette a kezét, és megérintette a villám alakú sebhelyet a homlokán.
 -Tudom.
 A sebhelye tizenkilenc éve nem fájdult meg. Minden rendben volt körülötte.

 
Chat
 

Veritaserum
J.K. Rowling honlapja-jkrowling.com
Lumos
MuggleNet
TLC
HPANA
Warner Bros.
Animus
Bloomsbury 

 
Játékok
 
 
Vásárlás
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-