Harry Potter portál
 
 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
 
 
 
 
 
 
 

Hányan voltatok itt eddig!?

Indulás: 2005-10-05
 

 
 
 
 
 
Emma Thompson

Emma Thompson


London belvárosában, Paddingtonban született 1959. április 15-én Szülei színházi emberek: édesanyja, Phyllida Law színésznő (anya és lánya együtt szerepelt az Alan Rickman rendezte Téli vendégben), édesapja Eric Norman Thompson színész-rendező. Gondtalan gyermekkora volt, a kitűnő családi környezetet kitűnő iskolai eredményekkel hálálta. Nem is csoda hát, hogy 1978-ban a Cambridge Egyetem tanulója lett. Itt kezdett el színészkedni a legendás Footlights csoporttal, amely valaha a Monty Python több tagját is csapatában tudhatta. 1982-ben apja sajnálatos halála után kezdett karrierje nekilendülni, megkapta ugyanis a Me and my girl című musical főszerepét. A show népszerű volt, de Thompson egy év múlva továbbállt, a Fortunes of war című sorozathoz. Annak ellenére, hogy filmjeiben túlnyomórészt megfontolt és határozott nőket játszik, a valóságban a komika szerepe áll legközelebb szívéhez. Szarkasztikus megjegyzései és aranyköpései megannyi fogadást, interjút és más protokolláris eseményt mentettek már meg a teljes unalomba fulladástól. Thompson már egyetemi évei alatt a humorából és a humornak élt. Tagja, majd később alelnöke lett a Cambridge-ben működő Footlights Klubnak (az elnök ebben az időben Hugh Laurie volt), mely revü- és kabaréműsok színrevitelével vált ismertté. Mivel a Footlights tagsága szinte teljes egészében férfiakból állt, Thompson vezetői kinevezése nem akármilyen fegyverténynek számított. A Footlightsnál eltöltött évek nemcsak szakmailag, emberileg is sokat jelentettek a színésznőnek. Hugh Laurie-hoz és Stephen Fryhoz, napjaink legismertebb brit komikusaihoz fűződő szoros kapcsolata innen datálódik. Pontosan tíz évvel azután, hogy a cambridge-i korszak lezárult, Thompson összehívta a régi csapatot, és barátságuk történetéből megszületett a Szilveszteri durranások című keserédes vígjáték, melyben Thompson, Fry, Laurie és Kenneth Branagh játszották a főszerepet. A rendezést Branagh vállalta, aki ugyan nem volt jelen a cambridge-i években, de Thompson férjeként sokat tudott a társaság múltjáról. Thompson a Fortunes of war-ban akadt össze Kenneth Branagh-gel, minden értelemben. Számos közös munkájuk között arra is jutott idő, hogy összeházasodjanak. A Szellem a házban című közös moziban nyújtott alakításáért Thompson számos díjat nyert, és egyszercsak a nemzetközi figyelem középpontjában találta magát. 1993 hihetetlen év volt számára, hiszen a legjobb színésznő és a legjobb mellékszereplőnő Oscar díjára is jelölték. Bár egyiket sem kapta meg, 1995-ben már magához szoríthatta a szobrocskát az Értelem és érzelemért, de nem a színészi munkájáért (arra is jelölve volt), hanem a legjobb adaptált forgatókönyvért! A Szilveszteri durranások film forgatásakor Thompson és Branagh már három éve házasok voltak. A magánéletben és a filmvásznon egyaránt összeszokott párost alkottak. Sikeres filmek sora fűződött nevükhöz. A forgatás során persze még egyikük sem sejtette, hogy következő munkájuk, a Sok hűhó semmiért utolsó közös filmjük lesz. A két Oscar-díjjal és két Golden Globe-bal jutalmazott színésznő 1996-ban bejelentette: férje és ő külön költöztek. Thompson azóta Greg Wise-zal, Értelem és érzelem-beli partnerével osztja meg otthonát.

Autogramcíme:

POA
c/o Hamilton Hodell
24 Hanway Street
London
W1T 1UH
England

Filmjei:

Nanny McPhee – A varázsdada (2005)

Harry Potter és az azkabani fogoly (2004)

Angyalok Amerikában (2003)

Igazából szerelem (2003)

Fekete angyal (2001)

Papás-mamás (2000)

A nemzet színe-java (1998)

Az áruló csókja (1998)

Téli vendég (1997)

Carrington – A festőnő szerelmei (1995)

Értelem és érzelem (1995)

Junior (1994)

The Blue Boy (1994)

Apám nevében (1993)

Sok hűhó semmiért (1993)

Napok romjai (1993)

Szilveszteri durranások (1992)

Szellem a házban (1992)

Impromtu (1991)

Meghalsz újra (1991)

A nagy balek (1989)

Nézz vissza haraggal (1989)

V. Henrik (1989)

 

Nanny McPhee – A varázsdada (2005) forgatókönyvíró

Fekete angyal (2001) forgatókönyvíró

 
 

Kérlek ne másolj az oldalról! Ha már semmiképp nem tudod visszafogni magad akkor is írd oda hogy Forrás:www.harrypotterand.gportal.hu vagy Forrás:Harry Potter portál.

 
 
 

 

 

 Az utolsó gőzfelhő is szertefoszlott a hűs őszi levegőben. A vonat már eltűnt a kanyarban, de Harry még mindig felemelt kézzel állt.
 -Jó lesz neki, ne félj - zümmögte Ginny.
 Harry hátranézett a feleségére. Lassan leeresztette a kezét, és megérintette a villám alakú sebhelyet a homlokán.
 -Tudom.
 A sebhelye tizenkilenc éve nem fájdult meg. Minden rendben volt körülötte.

 
Chat
 

Veritaserum
J.K. Rowling honlapja-jkrowling.com
Lumos
MuggleNet
TLC
HPANA
Warner Bros.
Animus
Bloomsbury 

 
Játékok
 
 
Vásárlás
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-