Harry Potter portál
 
 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
 
 
 
 
 
 
 

Hányan voltatok itt eddig!?

Indulás: 2005-10-05
 

 
 
 
 
 
Rövid tartalom

Harry Potter és a bölcsek köve

 

Ebben a könyvben ismerkedhetünk meg Harry Potter-rel, aki a könyv főszereplője. Sok furcsa dolgok történnek vele addig, míg nevelőszüleinél lakik, Vernon és Petunia Dursley-nál. Unokatestvére Dudley Dursley megkeseríti Harry életét az állandó gúnyolódásával és bántalmazásaival. Harry árva volt, Dursley-ék azt mondták neki, hogy a szülei autóbalesetben haltak meg, de ez nem volt igaz. Harry szülei nagyra becsült varázslók voltak, James és Lilly Potter. Halálukat Voldemort Nagyúr okozta, amikor a kis Harry még csak egy éves volt. A fiúval is megpróbált végezni, de valamilyen rejtélyes ok miatt nem sikerült, és a varázserejét is elvesztette,  Harryn csak egy villám alakú sebhely tanúskodott az esetről. Ezután Voldemort nem bukkant fel többet. A varázslóvilágban mindenki ismerte a nevét. Minderről Harry nem tudott semmit. Egy nap levelet kapott, de nagybátyja nem engedte, hogy elolvassa. Már szinte az őrület szélén állt a nagybácsi mivel elárasztották a hazát a baglyok által szállított levelek. Szó szerint menekült. Rubeus Hagrid ment el végül Harryért, aki a Roxfort kulcs- és háztájörzője. Hagridtől megtudta a 11 éves hősünk, hogy ő varázsló és felvételt nyert a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolájába. Ezután a vadőrrel megy el beszerezni az iskolai felszerelését az Abszol útra, a varázslók utcájába. Szeptember 1-jén, a kilenc és háromnegyedik vágányról induló Roxfort Expresszen megismerkedik Ron Weasley-vel, aki a barátja lesz. Később az iskolában a barátjuk lesz Hermione Granger. Ellenséget is talál magának Draco Malfoy személyében. Rögtön elsőéves korában barátaival együtt izgalmas kalandokba keverednek. Amikor megtudja, Voldemort elakarja lopni a Bölcsek Kövét, azt az anyagot amelyből életelixír nyerhető és minden fémet arannyá tud változtatni, ekkor eldönti, hogy Ronnal és Hermionével még Voldemort előtt megszerzik a követ...
 
 

Kérlek ne másolj az oldalról! Ha már semmiképp nem tudod visszafogni magad akkor is írd oda hogy Forrás:www.harrypotterand.gportal.hu vagy Forrás:Harry Potter portál.

 
 
 

 

 

 Az utolsó gőzfelhő is szertefoszlott a hűs őszi levegőben. A vonat már eltűnt a kanyarban, de Harry még mindig felemelt kézzel állt.
 -Jó lesz neki, ne félj - zümmögte Ginny.
 Harry hátranézett a feleségére. Lassan leeresztette a kezét, és megérintette a villám alakú sebhelyet a homlokán.
 -Tudom.
 A sebhelye tizenkilenc éve nem fájdult meg. Minden rendben volt körülötte.

 
Chat
 

Veritaserum
J.K. Rowling honlapja-jkrowling.com
Lumos
MuggleNet
TLC
HPANA
Warner Bros.
Animus
Bloomsbury 

 
Játékok
 
 
Vásárlás
 

Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA