Harry Potter portál
 
 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
 
 
 
 
 
 
 

Hányan voltatok itt eddig!?

Indulás: 2005-10-05
 

 
 
 
 
 
Heri Kókler és a Főnök Érdemrendje

Heri Kókler kopogás nélkül nyitott a titkos helyiségbe. A levegõ tele volt elektronosssággal, a mennyezeten pedig villámok cikáztak, amelyek delejes fénnyel világították meg a metálkékre fényezett falakat. Heri megborzongott, mint a lékbe pottyant eszkimó. Eszébe jutottak Krampusz Dupladurr professzor szavai.
"Fiam, most jól figyelj rám, mert csak egyszer fogom értelmesen elmondani. Már öt éve beszélnem kellett volna róla, de valahogy soha nem sikerült összeszednem a gondolataimat. Tudod néha nem jutnak már eszembe úgy a dolgok, mint régebben. De mit is akartál nekem mondani, fiam?"
Heri azonnal tudta, hogy jó helyen jár. Amit látott, attól elállt a szava járása. Miközben hóna alá kapta kisebb sérüléseket szenvedett varázspálcáját, közelebb hajolt, hogy rövidlátásával még jobban szemügyre vehesse az áhított objektumot. Mit sem törõdve a csalétekül kihelyezett robotegérrel és a romlott sajttal, a fõnök hátulnézeti önarcképével, a furfangosan idõzített varázsgyertyával, és azzal, hogy hidrogénszõke haja lassan az égnek áll, tekintetét egyenesen oda vetette az orra elé. Mert a falra szegezve ott ragyogott elõtte a delejes mágiával áthatott, csodatevõ erejû szakrális tárgy, a Fõnök Érdemrendje, amelyet már annyi, de annyi oldalon keresztül keresett...

 
 

Kérlek ne másolj az oldalról! Ha már semmiképp nem tudod visszafogni magad akkor is írd oda hogy Forrás:www.harrypotterand.gportal.hu vagy Forrás:Harry Potter portál.

 
 
 

 

 

 Az utolsó gőzfelhő is szertefoszlott a hűs őszi levegőben. A vonat már eltűnt a kanyarban, de Harry még mindig felemelt kézzel állt.
 -Jó lesz neki, ne félj - zümmögte Ginny.
 Harry hátranézett a feleségére. Lassan leeresztette a kezét, és megérintette a villám alakú sebhelyet a homlokán.
 -Tudom.
 A sebhelye tizenkilenc éve nem fájdult meg. Minden rendben volt körülötte.

 
Chat
 

Veritaserum
J.K. Rowling honlapja-jkrowling.com
Lumos
MuggleNet
TLC
HPANA
Warner Bros.
Animus
Bloomsbury 

 
Játékok
 
 
Vásárlás
 

Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA