Minden vagyona és hírneve ellenére, JK Rowling nem hivalkodó. Geordie Greiggel szerelemről, halálról... és arról a hiányzó Harry-s jegyzetfüzetről beszél.
Egy könycsepp lassan végiggördül JK Rowling arcán. Edinburgh morningside-i részén fekvő, nagy és kényelmes nappalijában üldögélve, élete legmegrázóbb pillanatát eleveníti fel.
Azt a napot, amikor édesanyja, a 45 éves Anne, aki tíz évig küzdött a Sclerozis Multiplex-szel, meghalt. Gyötrelmébe az is belejátszik, hogy édesanyja nem tudott Harry Potterről, és természetesen arról sem, hogy a világ legsikeresebb írója válik majd lányából.

"Amikor meghalt, a barátom családájánál voltam, ekkor töltöttem először az otthonomtól távol a karácsonyt. Korán elvonultam azzal az ürüggyel, hogy megnézzem az Aki király akart lenni című filmet (The Man Who Would Be King), de írni akartam. Így hát tudom, hogy édesanyám halálának pillanatában Harry Pottert írtam. Sosem meséltem neki Harry-ről. Másnap reggel hétkor hívott apukám, és már azelőtt tudtam mi történt, mielőtt elmondta volna. Amikor leszaladtam a lépcsőn, éreztem azt a megvakító, megsüketítő pánikot a fejemben, de egyszerűen nem tudtam felfogni édesanyám halálának súlyosságát."

1991 első napja volt, és az akkor 25 éves Joanne Rowling, és barátja beszálltak a kocsiba, és szülei welszi házához vezettek.

"A tiszta roncs és a tagadás közötti állapotokban ingadoztam. Emlékszem, az autóút alatt arra gondoltam: 'Csináljunk úgy, mintha nem történt volna semmi', mert így talán könnyebben kibírtam volna tíz percig."

Joanne Rowlingot megrémítik a könnyei. Természetétől fogva visszahúzódó és magánakvaló. Mindig józan és ura a helyzetnek. A felkínált zsebkendővel törölgeti szemét és megáll egy pillanatra mielőtt folytatná: "Alig telik el úgy nap, hogy ne gondolnék rá. Olyan sok mindent kéne elmesélnem neki."

Újabban nagy jelentősséggel bír életében, hogy MS kutatásokhoz szerezzen tőkét, ez a betegség kötözte végső napjaiban tolószékhez édesanyját. "Olyan fiatal és fitt volt. Még nézni is szörnyű volt, ahogy a teste fellázadt ellene, ennél csak elszenvedni lehetett rosszabb ezt a betegséget." mondja Rowling, aki most az MS Skóciai Társaságának védnöke.

Március 17én, a Stirling-i várban rendezett jótékonysági álarcos bál házigazdája lesz; a sok program egyike, az általa kiagyalt kincskeresés lesz.

Édesanyja betegsége megacélozta pszichológiai erejét és sebezhetőségét, és erre fogható az is, hogy Harry Potter átéli szülei halálát. Az általa megteremtett, jólismert szemüveges megárvult iskolásfiú a gyerekirodalom egyik legsikeresebb karaktere, eddig 300 millió könyvet adtak el 63 országban; volt olyan Harry Potter könyv, amelyikből három millió kópia fogyott a megjelenését követő 48 órában. (Ez nem pontos adat - by Daisy)

A halál a kulcs ahhoz, hogy megértsük JK Rowlingot. Legnagyobb félelme - ezt mindig nyíltan bevallja - szerettei elvesztése. "A könyvem nagyrésze a halálról szól. Harry szüleinek halálával kezdődik. Voldemort megszállottan le akarja győzni a halált, és minden árat megadna a halhatatlanságért. Teljesen megértem miért akarja Voldemort legyőzni a halált. Mindannyian félünk tőle." A hetedik és egyben befejező Harry Potter könyvben jók és rosszak is fognak meghalni.

Nemrég férjével, Neil-lel beszélgetett, miután megírta egy bizonyos szereplő halálát. "Megborzongott. 'Ne csináld már,' mondta, de aztán persze mégis megöltem a szereplőt."

Minden eddig ki nem adott Potter információ aranyat ér. Rowling kukáit a pletykalapok újságírói kipakolták, leveleit ellopták, a nyomdászoknak kenőpénzt ajánlottak, a barátok előtt pedig vaskos csekkfüzetet lobogtattak. Kicsit most aggódik, mert nem találja az egyik Harry Potteres jegyzetfüzetét, amibe az utolsó könyv részleteit jegyezte fel.

"Biztos elő fog kerülni. Remélem nem hagytam el. Már mindenütt kerestem. Azt nagyon nem szeretném, hogy a megtaláló a Sunhoz vigye." Amit az irodájában nem zárnak gondosan el, az az iratmegsemmisítőbe kerül. És a globális kereslet miatt nagyon vigyáznia kell, hogy ne beszéljen arról, amit jelenleg ír.

"Most majdnem elárultam a címét, majdnem kicsúszott a számon" jelenti ki egyszer az interjú alatt. Az eBay-en vagyonokat fizetnek az általa aláírt Harry Potter könyvekért, amikből sok hamisítvány. "Nagyon jól felismerem a hamisítványokat" mondja. Azért próbál nem nagyon belefolyni a Potter-mániába. Egyszer, amikor megváltoztatott egy szót a weboldalán, a kiadója (Bloomsbury) részvényeinek ára elkezdett zuhanni.

A Harry Potter mindent megváltoztatott az életében. Kétszer találkozott a királynővel: "Édesanyámnak nagyon tetszett volna ha odatelefonálok neki, és elmesélem, hogy megkapom az OBE kitüntetést, de aztán el ne mondja a szomszédoknak. Nagy szám lett volna! Alig tudta volna megállni." Nelson Mandela meghívta Dél-Afrikába: "Sajnos nem mehettem mert terhes voltam." Sigourney Weaver is meghívta őt: "Amerikában voltam ugyan, de olyan fura helyzet volt. Még sosem találkoztam vele, így nem mentem el." Bill Clinton is bevallotta, hogy nagy rajongója: "Az lett volna a legjobb az egészben, ha elmesélhettem volna anyukámnak, hogy találkoztam az elnökkel."

Eközben több pénz folyik be, mint amennyit el tudna költeni - legmerészebb becslések szerint Ł500 milliója van, a Sunday Times Gazdagok listáján Ł435 millióra becsülték vagyonát 2004-ben; ezeket a számokat mindig tagadja.

Ez a szerény, szelíd nő Chipping Sodbury-ben, Gloucestershire-ben született, nem akarja elhinni, hogy olyan híres, mint Walt Disney az ő idejében.

"Nem is tudom eleget hangsúlyozni, mennyire "társaságon kívüli" voltam, amikor ez történt velem. Teljesen bizonytalan voltam, és senkit sem ismertem, aki ismert volna legalább egy híres embert. Ez a világ számomra idegen és ismeretlen volt, halálra rémített."

De tudod, hogy az asszisztensed a világon bárkivel össze tud hozni neked egy találkozót? "Hát, ha már így mondod, ez számomra nagyon bizarr. Nem akarok hamisnak vagy álszerénynek látszani, de ezzel még mindig össze lehet engem zavarni, és nagyon óvatos vagyok az ilyenekkel."

800-1000 levelet kap hetente; mindegyiket megválaszolja.

Harry Pottert latinra és mandarinra is lefordították. A Pápa állítólag elítélte a könyveket a benne található eretnek varázslatok miatt: "Emlékszem, amikor erről olvastam, arra gondoltam, hogy biztos vannak sokkal fontosabb dolgai, minthogy az én könyveimen rágódjon, mint például a világbéke, vagy a Közel-Kelet háborúi..."

Kiállta már a halálos fenyegetések, szerencsevadászok, adománykérő levelek sokaságát és a lesifotósok hadát. Mauritius-on lefényképezték bikiniben. Amikor meglátta kislányát Jessica-t az újságokban, nagyon megijedt; mindig megpróbálta őt a sajtótól távolt tartani. A magánélet, ahogyan ezt tapasztalnia kellett, valami olyan lett, amiért fizetnie kell, ezért alkalmanként magánrepülőt bérel, így a névtelenségre több esélye van. Tswaluban, az elbűvölő dél-afrikai szafari tábor, mely az Oppenheimer család tulajdonában van a Kalahári sivatagban, mesés nyaralásra volt alkalma. Hawaii volt a másik. Tavaly kibérelte a Hopetoun-t, Edinburgh peremén található Linlithgow hercegnő tulajdonában lévő lenyűgöző 18. századi kastélyt, hogy ott ünnepelje 40. születésnapját. Először a Britannia királyi jachtot próbálta kibérelni, de kiderült, hogy táncos rendezvényt nem engedélyeznek a fedélzeten. Így asszonynevén, Mrs Murray-ként kötötte le a Hopetount, elrendezett minden apró részletet, még arra is maradt ideje, hogy a Bond Street-en kirúgjon a hámból; a kirakatban észrevett egy álomszép gyémánt fülbevalópárt. Kicsit gondolkodott, megkérdezte az árát, nyelt egy nagyot, majd úgy döntött: "Megveszem".

Hosszú volt az út az egyedülálló anyasági napoktól, amikor heti 70 fontból kellett gazdálkodnia, és néha azon aggódott, vajon lesz-e mit ennie lányával a hét végén is. "Gazdagabb, mint a Királynő" volt a legmeghatározóbb főcím, miután a nincstelen ismeretlenségből vagyonos hírességgé vált. Csak nevet.

"Hát, egy biztos. Soha nem fogok panaszkodni amiatt, hogy van pénzem. Soha. Természetesen mindent egyszerőbbé tesz. Ha szó szerint azért kell aggódnod, hogy 'vajon kitart-e a pénz a hét végéig?', akkor soha, de soha nem fogsz panaszkodni, ha van elég pénzed. Lehetőségeket kapsz, és megszabadít az aggódástól. Segítségével utazhatsz, segíthetsz embereken. Minden áldott nap nagyon hálás vagyok ezért."

Három házával - Edinburgh-ban, Perth-ben és Londonban - valamint egy kis tanácsadói csapattal, egy lelkes asszisztenssel és két titkárnővel kezelhetővé varázsolta saját világát. Némi enyhe extravaganciát azért felfedezhetünk. "Imádom a táskákat és a cipőket." De a józan ész is jelen van. Ennek a nőnek soha nem lesz leopárdbőr a szobája falán, és nem fognak Rembradtok sorakozni az előszobájában.

"Van egy bizonyos összeg, aminél nem költök többet. Még mindig van egy határ, aminél többet úgy érzem, nem szabad könnyelműségekre költeni." Amikor megvette a Bond Street-en a fülbevalókat, egy kis bűntudata támadt, és azonnal kiállított egy csekket azonos összegről egy jótékonységi szervezetnek. Nagyon kevés luxus van az életében. Egy első kiadású Jane Austen található a polcán, de az olcsó könyvek közé van bepréselve.

Tudta, hogy a pénz komplikációkkal fog járni, és mint minden gazdag ember, néha eszébe jut, hogy mások csak a pénze miatt érdeklődnek iránta. Így volt, amíg nem találkozott Neil Murray-vel. Szakállas, rock-sztár-osan jóképű, szerény és nyugis, Murray keményen dolgozó orvos, sok-sok túlórával. Nagyon gyakorlatias apa, nem érdeklik a pénz hozadékai, a rivaldafény vagy a fényűzés.

"A pénz soha nem érdekelte. Tulajdonképpen Neil nem is költi a pénzt. Nem ez a vágya." Két közös gyermek (David, 2 éves és Mackenzie, 9 hónapos) után, nem is lehetnének boldogabbak.

Milyen érzés lehetett ilyen híresen és gazdagon randizgatni? "Mielőtt Neil-lel találkoztam volna, az volt az érzésem, hogy örökké szingli maradok. Persze Neil előtt senkivel nem is találkoztam, akihez hozzámentem volna. Arra gondoltam: 'Nem fogok soha senkit találni magamnak'. És hittem ebben. Nem tudom ezt eleget hangsúlyozni. Arra gondoltam: 'Szerencsés vagyok, van munkám, van egy kislányom'. Nincs miért panaszkodnom. Nem az a típus vagyok, aki bárkivel elmegy. Tudom, hogy egyedül is megállok a lábamon. Éppen eleget voltam egyedül, és nem mondom, hogy nem voltam nagyon magányos. Az voltam, de meg tudok ezzel küzdeni. Képes vagyok mindent egyedül intézni."

Most már bevallja, hogy az ismertség egy komoly fejfájdító stressz volt azokban a napokban. "Még soha nem mondtam ezt, de állandóan kérdezték tolem: 'Hogy vagy, hogy bírod?' Mindig azt mondtam: 'Köszi, jól.' Hazudtam magamnak. A tagadás volt a legjobb barátom. Az igazság az, hogy simán mondhattam volna: 'Hát, most, hogy kérdezed, elég nehezen viselem'."

"Egyedül megyek haza, hogy gondoskodjak a lányomról és iszonyatos nyomást érzek.' Elszigetelten éltem, mielőtt híres lettem, és mindezen elszigeteltségre a híresség nem volt túl pozitív hatással."

"Hiperérzékeny lettem, mert volt az első házasságomból egy lányom. Úgy éreztem, hogy hosszú ideje egy szikla alatt élek, amit valaki hirdelen felemelt, és rámvilágít egy fáklyával. És nem, mintha a szikla alatti élet olyan rossz lett volna, de tulajdonképpen leblokkoltam, és nem tudtam, hogyan kezeljem a fényt."

Így ez a szép, szelíd, alattomosság nélküli nő, akinek biztonsági őrőkre van szüksége, ha bemegy egy könyvesboltba, meglepően normális maradt. Például még mindig az Edinburgh-i kávézókban írja könyveit.

"Most először van igazi dolgozószobám, de tudod mit? A kávézókat még mindig jobban szeretem. Alkalmanként felnézek, és látom, hogy egy asztalnyi ember bámul. Ilyenkor nagyon zavarba jövök, és elmegyek."

Amikor a Harry Potter és a Bölcsek Kövét írta, nem engedhette meg magának a bölcsődét, így egy babakocsiban tolva sétált fel-alá az utcákon, és amint Jessica elaludt, gyorsan berohant egy kávézóba, és elkezdett írni.

"Koncentrációs képességem csatákban edződött. Mindig is így kellett írnom."

Ebben az évben fogja megírni a Harry Potter könyvsorozat utolsó részét. Az utolsó fejezet már kész, biztonságban lapul a széfjében. Egy új gyerekeknek szóló könyv is elkészült már. Egy szörnyről szól, és ahogy Rowling mondja, egy "politikai tündérmese". Kisebb gyerekeknek készült mint a Harry Potter olvasói. "Még a kiadómnak sem beszéltem erről." Ezen kívül pár elbeszélés is elkészült.

Jo teljesen olyan mint egy normális ember. Kedvenc itala a gin tonic, a pacalt szereti legkevésbé. Példaképe Jessica Mitford, a kedvenc írója pedig Jane Austen. Nincs jogosítványa, 17 éves korában megbukott a vizsgán, és nem próbálta újra - "Valahogy nem szeretem az autókat, az az érzésem, hogy valami szörnyűség fog történni." Öt éve leszokott a dohányzásról, és az utobbi három év nagy részét azzal töltötte, hogy terhes volt vagy a kisbabát gondozta. Keresztény (Episzkopális) és "mint Graham Greene esetében, sokszor abban hiszek, hogy majd visszatér a hitem. Ez fontos számomra".

Az élet folytonos változásokat hoz számára. Részese egy új projektnek, ami a kelet-európai elszegényedett árvákon szeretne segíteni. A Sunday Times-ban látott egy cikket, és felháborodásában alig tudott továbbolvasni, miután meglátta a szó szerint kalitkába zárt kisgyerekekről készült képeket:

"Aztán azt gondoltam, hogy helytelen lenne ennyiben hagyni az ügyet, és 'Miért ne csinálnék valamit, amivel segíthetek.'"

Levelet írt a Cseh Köztársaság miniszterelnökének, a parlamenti képviselőjének, mindenkinek, aki csak eszébe jutott - és sikerült. Jo most tagja egy EU-s csoportnak, akik azt tervezik, hogy ehhez hasonló romániai árvaházakat fognak meglátogatnak. A Potteres téma, a szülők elvesztésének legyőzése, ismét visszatér.

Addigis, Hamupipőkének fel kell készülnie saját báljára - az MS ügyének érdekében. Az Amanda Wakeley ruhát már megvette, már csak az álarcot kell elkészíteni. Sok százezret, sőt, talán milliókat fog gyűjteni az Ms-nek. Változást akar. Nem akarja, hogy édesanyja halála hiába legyen.

A Sclerosis Multiplexes adatok olyan gyorsan repülnek ki belőle, mint ahogy a varázslók repülnek kviddicsezés közben. Az a legfurcsább, hogy a skótok a legveszélyeztetebbek ebben a betegségben - valamiért, eddig nem derítették ki miért, Skócia a világ MS fővárosa. A jótékonysági esemény célja, hogy jobb kezelés válhasson lehetővé - és hogy végül megtalálják a gyógymódot. Azért állt a kampány élére, hogy biztos legyen abban, hogy az MS-sel élő emberek megkapják azt a törődést amire szükségük van. Jelenleg, sok betegnek egyedül kell megbírkóznia ezzel a lesújtó diagnózissal. Később, amikor a kór súlyosabbá válik, sokaknak még az elektronikus tolószéket sem tudják biztosítani. Azt szeretné elérni, hogy máshogy bánjanak az MS-ben szenvedőkkel, hogy feltárja ennek a betegségnek a rejélyeit.

"Egy nap sem telik el, hogy ne gondolnék az édesanyámra. A halála óriási ösztönzést jelent számomra. Megváltoztatta az életem."

Most azon munkálkodik, hogy ő is - jó irányba - megváltoztassa mások életét.